Mivel az álló-csillagok precessziós szögelfordulása csekély, a konkrét mérések pontos éve nem annyira lényeges, mint a mérések éveinek egymástól való évtávolsága. Sőt elegendő, ha a mérések évtávolsága is csupán jól közelítő érték. Hangzik a logikus gondolat.

Másképpen látom!

Ugyanakkor pl. a SPICA állócsillag égi koordinátái AEQ idején, napfelkeltekor-napnyugtakor, (mivel a SPICA egyben a vakító Nap mellett is volt), nem voltak közvetlenül megmérhetők. Az AEQ-pont égi helyével szemben elhelyezkedő VEQ-pont mellett lévő TELIHOLD segítette a SPICA koordinátáinak közvetett megmérését.

Az alábbi Stellerium fotó AD131 szeptember 24-én, az AEQ napján a cca. 1 órával napfelkelte előtti égboltot mutatja, ahogyan Alexandriából látszott. A Nap még a vízszintes zöld vonallal jelölt horizont alatt van, az ekliptika és az égi egyenlítő metszéspontjának, tehát az AEQ-pontnak a közelében. Mellette látható a körkeretben a SPICA. A SPICA aktuális koordinátái a bal oldali listában olvashatók. Az is látszik, hogy a SPICA  kicsivel a Nap elött fog felkelni, de nem lesz közvetlenül megfigyelhető a Nap vakító közelsége miatt. (A szerző Stellarium fotója.)

Az alábbi Stellerium-fotó a K-Ny-i égboltsáv nagylátószögű látképe AD131 szeptember 24-én, az AEQ napján, a fenti fotóéval azonos időpontban. Jól látható a TELIHOLD a horizont felett, az ekliptika és az égi egyenlítő másik metszéspontja, a VEQ égi pontjának szimbóluma közelében. A TELIHOLD a Nappal szemben helyezkedik el, de hamarosan a horizont alá bukik. A TELIHOLD koordinátáiból indirekt módon kiszámíthatók a SPICA koordinátái.  A (A szerző Stellarium fotója.)

Hipparkhosz is és a Ptolemaiosz korában mérést végző ismeretlen csillagász is feltehetően a fenti módszerrel mérte meg az ekliptika mentén elhelyezkedő SPICA állócsillag égi koordinátáit.

Természetesen 220 évvel később, az AEQ napján (AD351 szeptember 23.) nagyon hasonló volt a csillagos ég látványa.

Tekintsük meg a SPICA égi helyét a Nap mellett a Szűz csillagjegy kalászában AD351 AEQ napján, napfelkelte előtt cca. 1 órával, amikor még a Nappal együtt a Horizont alatt voltak, az északi féltekén láthatatlan pozicióban.  Kivehető a Nap mellett az AEQ aláhúzott Omega szimbóluma. (A szerző Stellarium fotója.)

Az alábbi felvétel a fenti párjának megegyező időpontban készült, 220 évvel később. A SPICA már a Nap mögé került. Jól látszik a TELIHOLD a Nappal és így a SPICA-val is szemben, jól mérhető helyen, mert még hosszan fog a Horizont felett tartózkodni. A Hold égi pozíciójának és mozgásának ismeretében pontosan kiszámítható, hogy hol van az égbolton a hamarosan felkelő, de a vakító Nap miatt nem észlelhető SPICA. (A szerző Stellarium fotója.)

Hasonlóan mérhetők voltak a SPICA égi koordinátái ugyanezeken a napokon, napnyugta után cca. fél órával, amikor már kellőképpen sötét volt és a TELIHOLD már a horizont fölé emelkedett.

Tekintsük meg a napnyugtát Alexandriában, AD351 AEQ-napján a Stellarium állóképekből 5perc/1sec arányban felgyorsított, kinagyítható videoclipemen (itt is megtekinthető: https://vimeo.com/499398972):

A szakirodalom is azt mondja, hogy indirekt módon, a Hold koordinátáinak segítségével mérték meg a Spica koordinátáit az ókorban, AEQ idején.

Megjegyzésem: Természetesen a SPICA és az ekliptika síkjához közeli állócsillagok (pl. Alfa LEO; alfa CMi) relatív koordinátái is támogatták az égi AEQ-pont mellett elhelyezkedő SPICA koordinátáinak meghatározását az AEQ időpontjában, amikor a Nap is ott volt látható és zavarta a mérést.

Az Almageszt adataiból a precesszió paraméterei többféleképpen kiszámíthatók:

Ez az alfejezet egy kis kitérő számolgatásnak tűnik, de nem azért javaslom az elolvasását, mert rövid, hanem azért, mert a későbbiek szempontjából lényeges.

Hipparkhosz a tropikus év (napév) hosszát, 365 1/4 nap - 1/300 nap, azaz kereken 365 nap 5 óra 55 perc időtartamúnak mérte (a már bemutatott 365 1/4 naphoz képest kissé rövidebbnek). A mai adat: 365,24218967 SI nap (365 nap 5 h 48 m 45 s).

A sziderikus év hosszát pedig 365 1/4 nap + 1/144 nap, azaz 365 nap 6 óra 10 perc időtartamúnak találta. 

A precesszió ciklusideje ezekből az adatokból is kiszámolható. 

A két évhosszúság közötti 15 perc időkülönbség 96 év alatt tesz ki 1 fokot. 

Ebből a precesszió paraméterei (kereken):

24óra/0,25óra = 96; 1°/96év szögsebesség, 34560 év ciklusidő.

Viszont a csillagászok szerint nem tudhatjuk biztosan, hogy az ilyen módon történő kiszámítás lehetőségét Hipparkhosz is ismerte. (A 34560 év ciklusidő nagyon pontatlan érték, mert a tropikus és sziderikus évek hossza közötti különbség a mai mérések alapján nem 15 perc, hanem kereken 20 perc. A 20 percből a 96 év helyett 72 év adódik ki fokonként, ami pontosan megfelel a már említett 25920 év ciklusidőnek.)

Hipparchos és Ptolemaiosz adataiból kiindulva az alábbi módon szokás a precesszió paramétereit kiszámolni:

Hipparkhosz mérési éve BC128 (-127), Ptolemaiosz mérési éve AD138.

A két mérés között eltelt 265 év alatt a SPICA állócsillag ekliptikai longitudinális (Ecl. long.) szögelfordulása 2°40' = 2,67°. Továbbá 265/2,67 = 99,25 év.

Tehát így számolva a precesszió szögsebessége: 1°/99,25 év, ciklusának ideje: 35730 év.

Ezen utóbbi számítás miatt írja a szakirodalom, hogy az Almageszt adatai szerint, a precesszió szögsebessége legalább 1°/100 év, amiből a ciklus-ideje legfeljebb 36000 év. Ez a fentihez hasonlóan nagyon pontatlan adat.

A mai mérések szerinti adatok:

szögsebesség: 1°/71,6 év, ill.

ciklusidő: 25776 év;

az ókori hiba cca. 38%.

Az is általánosan elfogadott, hogy Hipparkhosz és Timocharis mérései között 152 év telt el, és Hipparkhosz 2° Ecl.long. szögváltozást állapított meg ezen időszakra.

A 2° precessziós szögelfordulás 152 év alatt 1°/76 év precessziós szögsebességnek és 27360 év ciklusidőnek felel meg. Ez Ptolemaiosz mérésénél sokkal pontosabb eredmény. Közel esik a feljebb megadott mai mérési adatokhoz is. (Csupán 5,55%-os hiba.) 

Ennek ellenére a szakirodalom  a Ptolemaiosz-féle, „legfeljebb 36.000 év” ciklus-időt hangsúlyozza és Hipparkhosz jóval korábbi és sokkal pontosabb adatát, a 27360 év ciklus-időt általában ignorálja!

Számomra rendkívül feltűnő, zavaró

Hipparkhosz és Ptolemaiosz

precesszióra vonatkozó

adatainak tetemes eltérése!

Ez az észrevétel a következőkben 

nagyon fontossá válik!

Claudius Ptolemaiosz az ókor tudásközpontja, a "Nagy Alexandriai Könyvtár" (Musaeum vagy Mouseion) görög munkatársa volt.

Ptolemaiosz nem újító, kutató és nem is gyakorlatias tudós volt, hanem sokkal inkább "rendszerező elme". Mint kora tudományos eredményeinek szorgalmas tanulmányozója, összegyűjtötte és integrálta a matematika és a csillagászat akkoriban elfogadott tanításait  a "Matematika szintaxisa" című grandiózus művében. A "Syntaxis" később az utókortól az arabból származó, "legnagyobb" jelentésű "ALMAGEST" elnevezést kapta.

Az Almageszt több, mit ezer éven át meghatározta a csillagászok "geocentrikus világképét" a kozmoszról. Sajnos egyben visszaszorított, sőt feledtetett minden más gondolatot, például a Mezopotámiában már korábban ismert "heliocentrikus elméletet" is. 

Hipparkhosz precesszióra vonatkozó gondolatait és számítási adatait Ptolemaiosz paradigma-magalapozó főművéből, az Almagesztből ismerjük, amelynek összeállítását a szerző mai ismereteink szerint AD150 körül fejezte be.

Ptolemaiosz műve egyiptomi-ógörög nyelven született és csak a 12. században fordították le latinra, egy korábbi, arab fordítás alapján. (A 15. században felbukkantak korábbi, ógörög másolat-töredékek is.)

Különösen elgondolkodtató, hogy az eredeti mű hiánya ellenére hosszú évszázadokon át megkérdőjelezhetetlen csillagászati igazságként tartotta nyilván a Római Egyház és a tudósok is az Almageszt csillagászati állításait. Annak ellenére (vagy talán éppen azért?) így volt ez, hogy az Almageszt a geocentrikus világnézetet vallotta, amelyben egyébként Hipparkhoszt követte.

Az Almageszt egyik fontos "melléklete" az u.n. "csillagkatalógus", amely, mai ismereteink szerint, nagyrészt Hipparkhosz adatai nyomán, sokszáz csillag égi pozícióját adja meg, táblázatos formában. (Almagest "Star Catalogue": 1022 csillag koordinátái, ezek adatainak döntő többsége Hipparkhosztól származik.)

A terjedelmes Almagesztből természetesen csupán a számunkra érdekes kérdéskört emeljük ki és vizsgáljuk meg.

A csillagkoordináták AEQ-hoz és VEQ-hez képest történő, a precesszió miatt bekövetkező változása legjobban az ekliptika mentén elhelyezkedő állócsillagok (pl. SPICA, REGULUS) esetében tűnik fel és mérhető meg.

Hipparkhosz is elődjei régi adataihoz hasonlította a saját adatait.

Ptolemaiosz pedig Hipparkhosz adataihoz hasonlította a saját korának mérési eredményeit.

Ptolemaiosz nem említett történelmileg beazonosítható éveket Hipparchosz életéveivel (BC190-BC120) kapcsolatban, ezek az évek utólagos csillagászati visszaszámolással adódtak ki.

Ma úgy számítják, hogy Hipparkhos csillagász-elődjének, Timocharis-nak BC280 (-279) körül mért, és korábbi, új-babilóniai (kháldeus) csillagászok adatait hasonlította össze a saját, BC128 (-127) körül mért adataival.

Feltételezik továbbá, hogy Ptolemaiosz saját korának csillagászati adatai az AD138 vagy ahhoz közeli év méréseiből származnak. Valószínűsítik, hogy azok nem is Ptolemaiosz saját mérései, hanem valamelyik gyakorlatiasabb kortársának korábbi eredményei voltak.

Forrás: http://www.my-time-machines.net/Pouvillon_precession8.jpg

Az időszámítás-összezavarás lehetőségének csillagászati cáfolatai közül a legnyomósabb a már korábban vázolt precessziós ellenérv, ezért ennek vizsgálatára egy hosszabb fejezetet szentelek.  Az ellenérv fontos, ezért megismétlem:

"Ha a történelem cca. 2,5 évszázaddal rövidebb lenne, akkor kereken 3 fokkal kisebb szögelfordulás történt volna, mert a precesszió szögsebessége nagyon jó közelítéssel állandó. Három fok túl nagy tévedés lenne, még az ókori mérések esetében is."

Tekintettel arra, hogy ebben a fejezetben a leglényegesebb a csillagászat egyes elemeinek ismerete, a fejezetet több kisebb "adagban tálalom", abban a reményben, hogy apránként adagolva "emészthetőbb" lesz.

Mindenekelőtt röviden ismertetem a precesszió lényegét, mert tapasztalatom szerint viszonylag kevesen tájékozottak a témában.

A csillagászok már az ősi időkben képesek voltak kielégítő pontossággal meghatározni a VEQ és az AEQ időpontját és helyét, égi pontját az égibolton.

A VEQ-pont és az AEQ-pont két jól ismert „virtuális égi pálya-görbe” egy-egy metszéspontja. A Nap pályájának (ahogyan a földről látszik az ekliptika síkjában), és az égi egyenlítőnek (a földi egyenlítő kivetítése az égre a földi egyenlítői síkban) a metszéspontjai.

Az ókori csillagászok ezeket az égbolton egymással csaknem pontosan szemben elhelyezkedő metszéspontokat rögzítettnek tekintették és általában az AEQ-ponthoz vagy a VEQ-ponthoz képest határozták meg a csillagképek, csillagok és bolygók pozícióját, égi koordinátáit.

Forrás: https://vedicmathschool.org/hipparchus/

Hipparkhosz (angolul Hipparchhus, görögül Hipparchcos; BC190-BC120) nagy ógörög matematikus-geográfus-csillagásznak tulajdonítják annak első leírását, hogy az AEQ és a VEQ helye az égen az állócsillagokhoz képest mégsem állandó. Számos kutató szerint ezt a jelenséget már korábban, pl. Babilóniában is ismerték, de általában elhanyagolták.

Hipparkhosz felismerte, hogy (a geocentrikus modell értelmében) nem csupán a Nap és a csillagok keringenek a Föld körül. A földi megfigyelő számára a VEQ- és az AEQ-pont égi koordinátái megváltoznak az állócsillagok virtuálisan állandó pozíciójához képest.

Nagyon hosszú idő, kereken 25920 év alatt, mindkét pont körbe-vándorol az ekliptika és így az ekliptika síkjához közel látható csillagképek mentén, a Nap égi mozgásával ellenkező irányban. (Kereken ezzel a 25920 évnyi ciklusidővel szokás számolni, de a számítások és a mérések eredménye ettől kicsit eltér.)

Ez a jelenség a precesszió.

A precesszió a Föld harmadik mozgásformája; a saját tengelye körüli forgása és a Nap körüli keringése mellett.

Úgy is mondható, hogy a Föld tengelye, észak felől, de nagyon távolról megfigyelve keletről nyugatra, kereken 25920 év alatt körbe-pásztáz, (a búgócsiga tengelyéhez hasonlóan) az ekliptika É-i pólusa körül. E közben a Föld forgás-tengelyének iránya lassan más-más csillagra mutat. Jelenleg a Föld forgástengelye meghosszabbításának közelében az Északi sarkcsillagot (Polaris) látjuk. Ez régen nem így volt és a távolabbi jövőben sem így lesz. Mintegy 13000 év múlva pl. a Föld forgástengelye a Lant csillagkép legfényesebb csillagára, a Vega csillagra mutat majd.

Tekintsd meg ezt a nagyon felgyorsított videot!

A precesszió jelensége egyben az asztrológia egyik alapja, hiszen az ekliptika síkjához közel látható, "körbevándorló csillagképek" a zodiákus, az állatöv csillagjegyei. A szomszédos zodiákus-csillagjegyek átlagos idő-távolsága egymástól 25920/12 = 2160 év. A csillagjegyek határvonala nem egyértelműen meghatározott. Jelenleg éppen a "Halak" csillagjegyből tartunk a "Vízöntő" csillagjegybe.

Forrás: https://humanoriginproject.com/precession-equinoxes/

A fenti ábrán jól látszik a VEQ kibontakozó virágra, kettéváló ághajtásra emlékeztető, valamint az AEQ mérleget idéző, (aláhúzott görög omega betű), ősi szimbóluma. Mindkét szimbólumban a kettősség szimmetriája fedezhető fel. Ezeken a napokon válik szét két egyforma időtartamú részre, nappalra és az éjszakára a 24 órás nap.

A Nap erőt sugárzó férfi istenség, aki egyrészt beragyogja a nappalainkat másrészt viszont ránk borítja az ókorban még félelmetes éjszakai sötétséget. Nehéz a Napba nézni, mert elvakít.

A Hold ezzel szemben szelíd istennő, aki gyengéden bevilágítja a sötét éjszakát és bátran a szemébe nézhetsz. Jóllehet a Nap a központi, a jelentősebb égitest, mindenképpen a Hold az izgalmasabb, a magával ragadóbb égi jelenség, "aki" folyamatosan változtatja a "küllemét". Így láthatta ezt az ókori megfigyelő, és ebben ma is egyetérthetünk vele.

Azért kezdtem ezzel a hangulati képpel a jelen fejezetet, mert hamarosan (a kedves olvasók nagy részének számára bizonyára "unalmas" ) számítások következnek.

A holdhónap kezdetben mérvadóbb volt, mint a napév. Természetes, hogy a Hold „viselkedésének” megfigyelése volt a korai, „lunáris” naptárak alapja.  Például a kínaiak a szintén nagyon régi eredetű, hagyományos, népi luniszoláris naptárukban a Holdújév (keleti tavaszünnep) változó dátumát döntően ma is a holdfázisok alapján számolják ki. 

A Meton ciklus létéről már a babiloniak is tudtak és alkalmazták is a 19 éves periódust a naptár-szerkesztésben. Az ókori kínaiak is ismerték a Meton ciklust. A nevét azonban a ciklus az időszámításunk előtti 5. században élt Meton, athéni matematikus-csillagászról kapta.

A Meton ciklus lehetővé teszi olyan naptár összeállítását, amelyben 12 év 12 holdhónapból 7 év pedig 13 holdhónapból áll, és a teljes 19 év 6940 napot fog át.

A Meton ciklus hosszát később Kallipus  6939,75 napra pontosította. 

A Meton ciklust több, tisztán lunáris naptár (pl. az ógörög lunáris naptárak) is beépítette magába. 

Azt is láttuk, hogy a Julián naptárban, a húsvét-táblák számítása (computus) is a Meton ciklusra épült.

Az időszámítás összezavarása kizárólag csillagászati alapon történhet.

Az AD-időszámítás összezavarása során nyilván támaszkodni kellett a csillagászatra. A csillagászok már az ókorban is nagyon jól tudták, hogy bármely naptár, ahogyan ma mondanánk, csak egy olyan eszköz, amely az analóg égi valóság digitális földi megközelítésre, modellezésre szolgál.

Ezért már az ókori csillagászok sem a naptárral, hanem a jól megfigyelhető tropikus évekkel (napév) és a szinodikus (két hasonló holdfázis között eltelt idő) holdhónapokkal dolgoztak. Az emberek minden korban a naptárt kísérelték meg oly módon megszerkeszteni, hogy az megfeleljen az égitestek, kezdetben főleg a Hold periodikus mozgásának.

A Meton ciklus 19 tropikus év hosszát veti össze 235 szinodikus holdhónap hosszával. Ez időben áttekinthető és viszonylag könnyen megmérhető idő-intervallum volt az ókorban is. Természetesen az ókori adatok ezektől az értékektől kismértékben eltértek. Ezt például a régi, kínai Taichu naptár adataiból is tudjuk.

Amint már említettük, a holdfázisok időpontja szabadszemmel nem határozható meg pontosan. 

Továbbá, az égi események időpontja átlagosan lassan hátrál a Julian naptárban, ráadásul a szökőévek miatt közben „előre-hátra ugrál”.

A fenti három pontatlanság szuperponálódik, ráépül egymásra, előjelesen összeadódnak.

Konkrétabban: 220 év vissza-ugrás esetében a Julian naptárban egy adott holdfázis átlagosan 1,7 napot előre siet. Egy adott dátumhoz közeli újhold egy 220 évvel korábbi évben, természetesen nem csupán átlagosan, de konkrétan is későbbi dátumon történik meg a Julian naptár szerint.

Már láttuk, hogy a BC45. év első újholdja meglehetősen pontosan két naptári nappal később következett be, mint a 220 évvel későbbi AD176. év első újholdja.

Ráadásul, legfeljebb csupán néhány csillagász gondolkodhatott el azon, hogy egy adott holdfázis pontosan melyik naptári dátumra is eshetett 220 évvel korábban.

A szakirodalomban utalást sem találtam a 220 éves időszak ezen különleges, 1 csillagászati nap holdfázis-eltolódással járó tulajdonságára.

Az AD-időszámítás össze-zavarására vonatkozó elméletek cáfolatai közül egyetértek azzal, hogy a betoldható évek számának 4-el oszthatónak kell lennie, mert különben felborult volna a Julián szökőévek régóta megszokott ritmusa.

Ezt még a laikusok is könnyen észrevették volna.

Azon állítás azonban, hogy a betoldott évek számának oszthatónak kellene lennie a Napkör ciklusával, 28-al is, számomra már nem fogadható el.

Ha a Julián naptár szerint gondolkodva szándékozik valaki hosszú évtizedeket, 2-3 évszázadot betoldva hamisítani, akkor természetesen, a hét napjainak megtartása érdekében, valóban figyelembe kell vennie a Napkört, tehát csak a 28-al osztható évszám-intervallumok jönnének szóba.

(Itt jegyzem meg, hogy véleményem szerint a Napkör elnevezés, bár rövid és frappáns, meglehetősen félrevezető. Már csak azért is félrevezető, mert a magyar "nap" szó a hét napjait és az égitestet is jelenti. Pontosabb lenne a "hetinapok napévköre". A Napkör német megfelelője a "Sonnenzirkel" még félrevezetőbb. Az elnevezés eredete összefügg azzal, hogy a Húsvét első napja mindig vasárnapra (Sonntag) kell essék. Ezért meg kell feleljen az ugyancsak a 28-as számmal jellemezhető "vasárnapbetű" naptár-ciklusának, amelyet itt nem részletezünk, mert hipotézisünk megértéséhez szükségtelen.) 

Ez a dátum évszázadok óta közismert volt, hiszen Jézus megfeszítésének dátumaként emlékeztek rá.

A zsidó naptár régi és alapvetően vallási naptár. Fontos alkalmazási területe az ünnepek dátumának kiszámítása; de néha a polgári életben is alkalmazzák, pl. mezőgazdasági dátum-számításra. Lényegesen bonyolultabb, mint a Julian naptár, mert „luniszoláris”, tehát a Hold és a Nap járásához egyszerre képes alkalmazkodni. Ezt oly módon éri el, hogy hat különböző hosszúságú évet (353, 354, 355, 383, 384 és 385 nap) határoz meg. Bár a téma nagyon érdekes, számunkra most a zsidó naptár egyetlen, különleges tulajdonsága fontos csupán, ezért a továbbiakban csak ezzel foglalkozunk.

Miután már tudjuk, hogy a 220 év betoldásának a megvalósíthatóságát szeretnénk megvizsgálni, egyszerű a helyzetünk.

3.Táblázat

A 3.Táblázat összeállításánál figyelembe vettem a Jupiter-Saturnusz konjunkció 20 éves ciklusát, ebből adódnak a 20 évvel lépkedő áthidalások.

A táblázatba fekete színnel szedett évek érdektelenek, mert a Nisan 14. nem esik péntekre.

A kékkel szedett években péntekre esik ugyan a Nisan 14., de nincs tőlük 220 év távolságra péntekre eső párjuk.

A zölddel és a pirossal szedett sorok egymástól 220 évnyire vannak és Nisan 14. péntek párokat alkotnak.

Táblázatunk szerint a 220 év betoldásának lehetősége az adott intervallumban 2 esetben is fennáll.

Megjegyzés: Arra most nem emlékszem (és lusta vagyok rákeresni), hogy Hunnivári Zoltán is kiszámolta-e ezt a Nisan14 péntek transzformációt a saját elméletére? Mindenesetre érdekességként elárulom, hogy én kiszámoltam Zoltán 200 évére is. A 200 év betoldása esetében is éppen a helyén maradhat a Nisan 14 péntek. Viszont ebből arra következtetek, mi szerint a saját elméletem szerinti 220 évet akár 2 független, 20 és 200 éves darabban is megkísérelhették betoldani...

Később még visszatérünk a fenti tények legfontosabb következményére!

Általában törekszem előnyben részesíteni a magyar szavak használatát, de a „feasibility” kifejezőbb, mint a ma divatos, elsődleges fordítása, a "megvalósíthatóság".

Kifejezi a lehetőség, valószínűség, észszerűség fogalmát is.

Ebben a fejezetben a 200-300 évnyi időszak-betoldás lehetőségét cáfoló csillagászati ellenérveket mérlegelem.

A zsidó naptár, a Meton-ciklus és a precesszió elemzésével kimutatom, hogy éppen 220 év hosszúságú az az időszak, amelynek a betoldása csillagászati alapon „nehezen észrevehető”.

Azzal kezdem, hogy a tanulmányom elején felsorolt csillagászati ​​ellenérvek alapján – a korábbi elméletek cáfolatához hasonlóan – elfogadhatatlannak tűnik a 220 év betoldása is.

Ugyanis a 220 nem osztható 28.-al (a Napkőr évei) és 19.-el (Meton ciklus) sem, igaz, legalább 4.-el (szökőév-ciklus a Julián naptárban) osztható.

Első ránézésre a 224 év megfelelőbb lenne, mert a 224 a Napkőr többszöröse, 8*28=224.

A legközelebbi, a Meton ciklusnak megfelelő, tehát elvileg betoldható évek száma viszont a 11*19=209 év vagy a 12*19=228 év lenne.

A csillagászok szerint Hipparchos a csillag-katalógusában számos állócsillag helyét elfogadható pontossággal határozta meg. Ezek az  állócsillagok, Hipparchos életéveiben jó közelítéssel valóban ott látszottak az égen, ahol ő megadta.

Ezért abból kell kiindulnunk, hogy Hipparchos még valóban BC190-120 között élt.

Így csupán az a gyanú merülhet fel, hogy az év-skálánkon a római éra és így Jézus kora nincs a saját valódi éveiben, holott Hipparchos évei még pontosnak tekinthetők. 

A „betlehemi csillag legendája” segített átlendülni a gondolati holtponton.

Kepler szerint ugyanis a betlehemi csillag legendája összefügg a Jupiter-Szaturnusz bolygók együttállásával. 

Az ókori csillagászat és csillagjóslás számára a Jupiter és Szaturnusz bolygók égi mozgása és a bolygók együttállása alapvető fontosságú volt. A Jupiter–Szaturnusz konjunkciót az asztronómiában "nagy konjunkció",  "grand / great  conjunction", az asztrológiában pedig  "nagy korszakváltó" „great chronocrator”  névvel illették.

Véleményem szerint ezt a tényt mindenképpen figyelembe vették volna hamisításkor vagy egy tévedés utólagos szentesítésekor! Ezen periódusidő figyelembevételének hiányában túlságosan könnyű lett volna utólag felismerni a hibát.

Tehát a Jupiter-Szaturnusz konjunkció 20 éves ciklusának figyelembevétele attól függetlenül is elkerülhetetlen volt, hogy a betlehemi csillag legendájának van-e a Jupiter-Szaturnusz együttálláshoz kapcsolódó valóság-alapja, avagy ez csupán Kepler feltételezése! Annál is inkább, mert Kepler valójában azt is csak gyanította, hogy a Jupiter–Szaturnusz konjunkció valamiféle fényes égi jelenséget, pl. üstököst generált Jézus születésének évében.

Első ránézésre ugyanis azt jelenti, hogy a betoldható évek számának a 19 mellett 20-al is oszthatónak kellene lennie. Úgy is mondhatnám, hogy ezen a ponton vált igazán izgalmassá számomra a korábbi történelmi sejtésem csillagászati igazolásának magam elé kitűzött feladata...

HEUREKA!

Kiáltott fel magabiztosan Archimedes. Legalább is a legenda szerint.

Heuréka? Kérdezem kétkedve. Kétkedve, mert csupán néhány "JEL" mutatja, hogy talán úgy volt, ahogyan számomra most látszik.

Az első valóban fontos CSILLAGÁSZATI JEL ebben a fejezetben villan fel.

A fentiekben vázoltuk, hogy a BC45 évre, (a mai pontos csillagászati vissza-számolással, ill. a téves szökőév alkalmazás ma ismert elméleteivel) sem a VEQ március 21.-re eső dátuma, sem pedig a január 1.-re eső látható újhold nem adódik ki helyesen, az ókori csillagászati feljegyzéseknek és történelmi, irodalmi visszaemlékezéseknek megfelelően.

A „Gergely dilemma” is csupán erőltetett módon és egymásnak ellentmondó feltételezésekkel és naptár-vissza-számításokkal magyarázható meg, bármelyik "korábban javasolt" BC45 évi VEQ-dátum feltételezése esetében és bármelyik, ma ismert, a naptár kezdeti téves szöktetésének részleteire vonatkozó elmélet tekintetében is.

Úgy vélem, hogy a római hagyományok, valamint a csillagászat szemszögéből is az a feltételezés a legelfogadhatóbb, mi szerint a Julián naptár január 1.-én, látható újholddal kezdődött és bevezetésének évében a tavaszi napéjegyenlőség (VEQ) március 21. napjára esett!

További gondolatmenetünk munkahipotéziseként fogadjuk el ezt a két dátumot!

Ma már tudjuk, hogy a Julián naptárban, csupán AD156 és AD256 között esett a VEQ domináns módon, (vagyis bármely négy évből három vagy négy évben), márc. 21.-re. (A későbbiek előkészítéseként már itt megjegyezzük, hogy ezzel összhangban az őszi napéjegyenlőség (AEQ, autumnal equinox) pedig már az AD184. évtől, 2 évente, felváltva szept. 23. ill. 24. napjára, továbbá AD216-tól, 100 éven át, domináns módon szeptember 23. napjára esett. Ez az "összehangoltság" a Julian naptár immanens tulajdonsága.)

Mindenekelőtt azt kell tehát kiderítenünk, hogy melyek azok az évek AD156 és AD256 között, amelyekben szabadszemmel megfigyelve (távcső hiányában) január 1.-én éppen újhold volt.

Összesen hat ilyen év található az AD156 - AD256 időszakban.

Ezek a következők: AD157, AD176, AD195, AD214, AD233, AD252. 

A Meton ciklus léte miatt ezek az évek természetesen 19 évenként követik egymást.

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy Augustus császár a Julián naptár bevezetése után 52 évvel, amint ma tudjuk, AD8-ra, feltehetően helyreállította a naptárt. Ha így történt, akkor még ez az 52 év is nagy valószínűséggel bele kell essék a fenti domináns VEQ-időszakba.

Következésképpen, Caesar naptárreformjának valódi éve valószínűleg a fenti, 100 éves időszak első, Augustus naptár-helyreállításának befejező éve pedig a második felében lelhető fel!  

A naptárreform kezdőéve szempontjából, első közelítésben elegendő tehát megvizsgálni az AD157, AD176 és az AD195 éveket. (Ha Augusztus császárnak mégsem kellett volna helyreállítani a naptárt, mert nem történt volna téves szöktetés, akkor a teljes 100 éves időszakot kellene áttekintenünk.)

Tekintsük meg a szakirodalomból  kivonatolt 2. táblázatot:

2.Táblázat

Az UT jól megfelel az ismertebb GMT-nek. A Föld forgásának hosszabb időszakra kimutatható lassulását a Delta T (ΔT) fejezi ki.  (Amikor a Föld kicsit gyorsabban forgott, mint ma, akkor, a napfelkelte ΔT idővel korábban következett be, az elméleti, egyenletesen múló TT időhöz képest.) (lásd HELP: Rövidítések)

Hasonlítsuk össze a jelenleg elfogadott adatokat az általunk javasolt új adatokkal.

Tekintsük meg a még csupán éppen megfigyelhető újholdkeltét BC45 év január 3.-án:

„Szűrt” újholdkelte Rómában, a DK-i égboltom, BC45 jan. 3. 9:15.  Balra fent a még nehezen észlelhető, kinagyított és „kékre szűrt” újholdsarló látható. ------  Foto: Stellarium.

Ezzel szemben az AD176 évben már január 1-én, 8:55-kor Rómában a fentinél valamivel jobban megfigyelhető felkelő újhold-sarló jelent meg.

 „Szűrt” újholdkelte Rómában a DK-i égbolton, AD176 jan. 1. 8:55. Balra fent a már éppen megfigyelhető, kinagyított és „kékre szűrt” újholdsarló látható. ---- Foto: Stellarium.

Megállapítható, hogy az újhold január 1.-én és a tavaszi napéjegyenlőség március 21.-én sokkal jobban illeszkedik az AD176 évben, mint a 220 évvel korábbi, BC45 évben a Caesar féle naptár-reform csillagászati értelemben elvárható értékeihez és a visszaemlékezések szerinti adatokhoz is.

"Egy mérés nem mérés", tartja a mérnöki bölcsesség. Bármikor előfordulhat, hogy meghibásodik a mérőműszerünk. Minden mérést több oldalról célszerű megközelíteni, de ugyanilyen fontos megvizsgálni, hogy a mért érték reális-e, lehetséges-e? Csillagászati "mérésünk" alapján most úgy tűnik, hogy 220 év visszacsúszás van a történelmünkben. Ez valószínűtlenül hangzik. Ezért még számos történelmi eseményre meg kell vizsgálnunk, hogy azok az események is eltolódhattak-e az időben visszafelé 220 évvel? Mielőtt azonban további események időpontjának vizsgálatába kezdünk, mindenképpen érdemes elemezni, hogy egyáltalában lehetséges-e  csillagászati értelemben a 220 év betoldása?

Forrás:  http://danielbenyaacovysrael.blogspot.com/2013/03

 Célszerű itt egy rövid "kitérőt" tenni a római hónapok számunkra nagyon szokatlan szerkezetének és logikájának áttekintése céljából. A kitérő csupán virtuális, mert valójában a következő, fontos állítások megértéséhez szükséges. 

A Foto forrása: https://crystalbastrology.com 

A római naptár (régi hagyományok alapján) csupán három, nevezetes referencia-napot rögzített minden hónapban: ezek a K (Kalendae, Calendae), NON (Nonae) és az EID (Eidus, Idus). (Lásd a naptár-fotón a lap elején).

A Kalendae az új hónap első napját, a hókezdet kihirdetésének a napját és a régi hold-naptárakban egyben a szabadszemmel már éppen látható újhold-sarló megjelenésének napját jelentette.  A Kalendae-t a papok minden hónap elején "kikiáltották", (mint régen nálunk a fontos bejelentendőket a "kisbíró"), bejelentették a hónap hosszát és felszólítottak a tartozások megfizetésére, stb. (A "calo" latin szó jelentése: kikiált, bejelent. A naptár fogalmára használt szó számos nyelvben  (a régies magyar Kalendárium, az angol Calendar, a német Kalender, stb.) ebből a latin szóból származik.)

Az ókorban, még a csillagászok is a szabad szemmel jól látható újhold-sarlót tekintették újholdnak, a Kalendae napjának, a mintegy 2 nappal korábban bekövetkező, de láthatatlan (sötét, megvilágítatlan) csillagászati újhold helyett. (A távcső még sokáig ismeretlen volt.)

Az Idus eredetileg a hónap közepét jelentette, amikorra a telihold esett. 

A később bevezetett Nonae pedig az Idustól inkluzíve visszafelé számolt 9., tehát a mai számolási módszerünkkel a 8. napot, azaz az első holdnegyedet, a növekvő félholdat jelentette. 

A napokat általában (néhány kivétellel) ezekhez a referencia napokhoz képest, de inkluzíve visszafelé számolva azonosították.

Tulajdonképpen az adott referencia-napig hátra lévő napokat számolták. 

A kép forrása:       https://www.universetoday.com

Például Augustus császár születésnapjának, szeptember 23. napjának a megnevezése:

október Kalendája előtti 9. nap, (ante diem IX. Kalendae Octobres) a 30 napos szeptember hóban. (október Kalendája előtti 8. nap a régi, 29 napos szeptember esetében.)

A holdnaptár változásai miatt már megszűnt a referencia-napok eredeti, csillagászati jelentése. Caesar viszont megtartotta a referencia-napok naptárszerkezettel kapcsolatos hagyományát is, többek között a Kalendae-nap hónap-kezdő nap értelmét.

Az új napév-naptár újholddal indítása különösen azért lehetett fontos, mert a szoláris naptárban a Kalendae-nak ezzel véglegesen megszűnt az újhold-szerepe.

A Kalendae nappal történő naptár-indítás viszont azt szimbolizálta, hogy a naptár-szerkezet és a hagyományos dátum-referencia-napok is megmaradtak.

Az új naptárban (a Saturnalia helyretétele mellett) fontosabb lehetett a téli napfordulót követő, január 1.-re eső első látható újhold is, mint a VEQ-nap dátumának beállítása.

Az újholdsarló csak a Meton ciklus (19 év) szerint haladó  években, a BC53, BC34, BC15, AD5, AD24, AD43, AD62 stb. volt látható január 1.-én, Rómából.

Forrás: https://www.zmescience.com

A Hilaria tavaszünneppel ellentétben, a régi római állami ünnepek sorában az egyik legjelentősebb ünnep a SATURNALIA, Saturnus isten ünnepe volt, amely december 17.-én kezdődött.

A Saturnalia eredetileg az őszi mezőgazdasági munkák befejezésének ünnepe volt.

A mezőgazdaság megteremtésének korára, az ősi „aranykorra” emlékeztek. Munkaszünet volt és hatalmas népünnepély, zene, tánc, evés-ivás. A családtagok, a barátok és a közeli ismerősök egymást kölcsönösen megajándékozták, akárcsak mi tesszük karácsonykor, csak ők néhány nappal korábban.

„Kifordított világot” játszottak; a rabszolgák urakká váltak, az urak kiszolgálták a rabszolgákat.

Saturnus isten több volt, mint az „aranykor” megteremtője, egyben az "idő égi ura" is volt, a görög mitológiák Kronosz istenének római megfelelője, Uranosz gyermeke, a titánok vezéralakja, és Jupiter, vagyis a görög Zeusz római megfelelőjének apja.

A Saturnalia néhány nappal megelőzte a téli napfordulót (winter solstice = WIS). Az ünneplés az idők során egyre hosszabb lett, a WIS napjáig eltartott. Így összefüggött a hagyományos római Nap-kultusszal is.

Forrás: http://blogbeaumonde.beaumondeorganics.com

Az emberek a Saturnalia napjaiban egyben legyőzték a téli sötétségből eredő félelmüket és bizakodva várták az „idő kerekének kőrbefordulását”, a téli napfordulót, amely meghozta számukra a Nap "újjászületését", a téli napfordulót követően egyre hosszabbá váló nappalokat.

A korábbi naptár hibáit az emberek a mindennapokban úgy élték meg, hogy a Sturnalia dátuma "ugrált" a naptárban és eltávolodott a jól megfigyelhető és a Saturnáliához szorosan kapcsolódó téli napfordulótól, sőt, néha magától a téli időszaktól is. (A téli napforduló többek között azért volt jól megfigyelhető, mert akkor volt a leghosszabb bármely adott irányban, pl. a délben az északi irányban mért árnyék.)

A rómaiak már a város alapítása óta Apollo néven imádták a "napistent". Ehhez mintaként szolgált a „sokoldalú” (csak részben napisten) ógörög Apollon (Zeus fia) és az etruszk Apulu is. 

Később saját fő-napistent teremtettek maguknak, "Sol" néven, aki a meghódított keleti területek napistenei, az ógörög Helios, a keleti (perzsa) Mithrasz és az egyiptomi Ré napistenek „egybegyúrt”, római megfelelőjének tekinthető.

A napisteneik tiszteletére templomokat építettek és ünnepségeket tartottak, de kiváltképpen a téli napfordulót, a Nap újjászületését tartották fontosnak.

A napkultusz Augustus császárral erősödött fel újra. Augustus a „Nap fia” volt, önmaga szimbólumának tekintette a Napot.

A Nap idővel egyre fontosabbá vált, ezért a Sol Invictus, a „Legyőzhetetlen Nap” ünnepét később, AD274-ben, hivatalosan is december 25.-ére (Mithras születésnapja) rögzítették.

A római Mithrasz napkultusz még a kereszténység hivatalos tolerálását (AD313, „Milánói ediktum”; I. Constantinus, Nagy Konstantin) is sok évvel túlélte és a misztériumvallás pl. Pannóniában is hóditott. Mithrasz szentélyt találtak pl. Savaria (Szombathely) és Aquincum romjai között.

A pontatlan és tévesen alkalmazott naptárak korában az ünnepek napokban mért távolsága fontossá vált, hiszen támpontként szolgált a következő ünnep napjának meghatározásához.

Vessük össze a régi római és az új Julián naptárban a Saturnalia első napja és a következő évi Hilaria napokban mért távolságát, a fenti, 1. Táblázat alapján! 

A régi római naptárban a decemberi hátra lévő napok száma 29-17=12. Ehhez adódnak a januári és a februári napok, amelyek összege 29+28, valamint a márciusi napok március 25. napjáig; ez összesen 12+29+28+25 = 94 nap.

Más, közvetett jelek is léteznek arra vonatkozóan, hogy a VEQ a Julián naptár első évében március 21.-ére eshetett, ám a naptárkutatók ezeket többnyire figyelmen kívül hagyták.

Az I. Niceai Zsinat (mai tudásunk szerint AD325) a VEQ dátumát, március 21-ére rögzítette a húsvét táblák kiszámításához. (Et később bemutatjuk.)

XIII. Gergely pápa  a VEQ-dátumát ugyancsak március 21-re állította be a Gergely-naptárban. (Később ezt is részletezzük.)

Mindkettő választhatta volna bármelyik közeli napot, de valamilyen okból mégis így döntöttek!