2.3 SATURNALIA
Forrás: https://www.zmescience.com
A Hilaria tavaszünneppel ellentétben, a régi római állami ünnepek sorában az egyik legjelentősebb ünnep a SATURNALIA, Saturnus isten ünnepe volt, amely december 17.-én kezdődött.
A Saturnalia eredetileg az őszi mezőgazdasági munkák befejezésének ünnepe volt.
A mezőgazdaság megteremtésének korára, az ősi „aranykorra” emlékeztek. Munkaszünet volt és hatalmas népünnepély, zene, tánc, evés-ivás. A családtagok, a barátok és a közeli ismerősök egymást kölcsönösen megajándékozták, akárcsak mi tesszük karácsonykor, csak ők néhány nappal korábban.
„Kifordított világot” játszottak; a rabszolgák urakká váltak, az urak kiszolgálták a rabszolgákat.
Saturnus isten több volt, mint az „aranykor” megteremtője, egyben az "idő égi ura" is volt, a görög mitológiák Kronosz istenének római megfelelője, Uranosz gyermeke, a titánok vezéralakja, és Jupiter, vagyis a görög Zeusz római megfelelőjének apja.
A Saturnalia néhány nappal megelőzte a téli napfordulót (winter solstice = WIS). Az ünneplés az idők során egyre hosszabb lett, a WIS napjáig eltartott. Így összefüggött a hagyományos római Nap-kultusszal is.
Forrás: http://blogbeaumonde.beaumondeorganics.com
Az emberek a Saturnalia napjaiban egyben legyőzték a téli sötétségből eredő félelmüket és bizakodva várták az „idő kerekének kőrbefordulását”, a téli napfordulót, amely meghozta számukra a Nap "újjászületését", a téli napfordulót követően egyre hosszabbá váló nappalokat.
A korábbi naptár hibáit az emberek a mindennapokban úgy élték meg, hogy a Sturnalia dátuma "ugrált" a naptárban és eltávolodott a jól megfigyelhető és a Saturnáliához szorosan kapcsolódó téli napfordulótól, sőt, néha magától a téli időszaktól is. (A téli napforduló többek között azért volt jól megfigyelhető, mert akkor volt a leghosszabb bármely adott irányban, pl. a délben az északi irányban mért árnyék.)
A rómaiak már a város alapítása óta Apollo néven imádták a "napistent". Ehhez mintaként szolgált a „sokoldalú” (csak részben napisten) ógörög Apollon (Zeus fia) és az etruszk Apulu is.
Később saját fő-napistent teremtettek maguknak, "Sol" néven, aki a meghódított keleti területek napistenei, az ógörög Helios, a keleti (perzsa) Mithrasz és az egyiptomi Ré napistenek „egybegyúrt”, római megfelelőjének tekinthető.
A napisteneik tiszteletére templomokat építettek és ünnepségeket tartottak, de kiváltképpen a téli napfordulót, a Nap újjászületését tartották fontosnak.
A napkultusz Augustus császárral erősödött fel újra. Augustus a „Nap fia” volt, önmaga szimbólumának tekintette a Napot.
A Nap idővel egyre fontosabbá vált, ezért a Sol Invictus, a „Legyőzhetetlen Nap” ünnepét később, AD274-ben, hivatalosan is december 25.-ére (Mithras születésnapja) rögzítették.
A római Mithrasz napkultusz még a kereszténység hivatalos tolerálását (AD313, „Milánói ediktum”; I. Constantinus, Nagy Konstantin) is sok évvel túlélte és a misztériumvallás pl. Pannóniában is hóditott. Mithrasz szentélyt találtak pl. Savaria (Szombathely) és Aquincum romjai között.
Értelemszerűen, kiemelten fontos volt
a Saturnalia dátumának visszaállítása az
eredeti "helyére",
vagyis röviddel a téli napforduló elé.
A pontatlan és tévesen alkalmazott naptárak korában az ünnepek napokban mért távolsága fontossá vált, hiszen támpontként szolgált a következő ünnep napjának meghatározásához.
Vessük össze a régi római és az új Julián naptárban a Saturnalia első napja és a következő évi Hilaria napokban mért távolságát, a fenti, 1. Táblázat alapján!
A régi római naptárban a decemberi hátra lévő napok száma 29-17=12. Ehhez adódnak a januári és a februári napok, amelyek összege 29+28, valamint a márciusi napok március 25. napjáig; ez összesen 12+29+28+25 = 94 nap.
Az új, Julián naptárban a december és a január is 2-2 nappal hosszabb lett, mint korábban volt, ezért december 17.-től december végéig 14 nap telt el 12 helyett, és január végéig 31 telt el 29 helyett.
A régi március 25.-nek megfelelő dátum ezért az új naptárban a március 21. napra esett:
december 17+94 nap = március 21.
(Képlettel: 94-14-31-28 = 21)
Tehát a Saturnalia és a téli napforduló időbeli
viszonyának rendezésével a kevésbé fontos
Hilaria/VEQ automatikusan 4 napot „hátrált” a naptárban,
a régebbi március 25. napról a március 21. napra került.
Más, közvetett jelek is léteznek arra vonatkozóan, hogy a VEQ a Julián naptár első évében március 21.-ére eshetett, ám a naptárkutatók ezeket többnyire figyelmen kívül hagyták.
Az I. Niceai Zsinat (mai tudásunk szerint AD325) a VEQ dátumát, március 21-ére rögzítette a húsvét táblák kiszámításához. (Et később bemutatjuk.)
XIII. Gergely pápa a VEQ-dátumát ugyancsak március 21-re állította be a Gergely-naptárban. (Később ezt is részletezzük.)
Mindkettő választhatta volna bármelyik közeli napot, de valamilyen okból mégis így döntöttek!
Lehetséges, hogy mind
az I. Niceai Zsinat püspökei, mind XIII. Gergely pápa tudták,
hogy a VEQ a Julián-naptárban eredetileg március 21-én volt?
Összefoglava:
A naptárreform során Caesar egyik kegfontosabb szempontja a Saturnalia helyretétele volt.
Ennek következtében azonban a téli napforduló az eredeti, a Saturnália-hoz közeli helyére,
a VEQ pedig
mintegy automatikusan egy új dátumra, a nagyon régi eredeti dátumáról 4 nappal korábbi dátumra
március 21.-re került
a Julián naptár bevezetésének évében.