6.2.1 Horologium dátumok

pyram-forr.JPGAz Horologium Augusti és az AEQ-kapcsolódása miatt fontos itt rávilágítani arra a tényre, hogy a március 23.-ra eső VEQ-nap (pl. BC45.-ben és az után még hosszú évekig), egyben szeptember 25. vagy 26.-ra eső AEQ-nappal jár együtt. Ez a Julián naptár szerkezetéből következik.

BC57 és BC26 között az AEQ-nap minden 4 évből csupán 1 évben esett szeptember 26.-ára, majd 3 éven át már szeptember 25-ére esett.  BC9-től már 4 évből 2 évben a VEQ előre került március 22-re. Ezzel együtt elmozdulva viszont már a BC25 évtől kezdődően egészen AD11-ig minden évben szeptember 25.-re esett az AEQ napja.  Mindez természetesen csak akkor történt így, ha BC45 után 36 éven át mégis helyesen, tehát 4 évenként követték egymást a szökőévek. 

Ha azonban tévesen 3 évenként alkalmazták volna a szökőéveket, akkor BC9-re már 3 nappal korábbra, szeptember 22.-re, tehát 1 nappal Augustus császár születésnapja előtti napra került volna az AEQ-nap. Ezt követően viszont az AEQ-nap 16 éven belül visszaállt volna szeptember 25.-re, mivel kihagytak 3 szökőévet. Az AEQ nap csak néhányszor esett volna szept. 23.-ra., a csillagászati AEQ-nap naptári dátuma gyorsan változott volna. Ezt már láttuk korábban is.

Valószínűtlennek tartom, hogy olyan építményt és ahhoz rendelt árnyékfunkciót terveztek volna, amely már az első évben is pontatlanul működött volna Augustus császár születésnapján. Az azt követő 16 évben pedig a működése csupán rövid átmeneti években kapcsolódott volna a naptár-helyreállítás miatt a naptárban gyorsan változó AEQ-dátumhoz.

resttabla1.JPG

7.Táblázat Forrás

Meglátásom szerint Buchner elméletében nem csupán a dátum téves!

Alapvetően téves Buchner elméletének azon állítása is, hogy Augustus császár az árnyékot választotta volna bármely építményben pozitív értelmű, ünnepi szimbólumként.

A császár a Napnak, a napfénynek

kellett főszerepet szánjon,

hiszen Augustus császár szimbóluma

a Nap volt.

Sajnos csupán Augustus császár születésének évét (BC63) ismerjük, a szeptember 23. dátum feltételezett. Pontosabban csupán a Julián naptárban esett szeptember 23.-ra, amint ez korábban, a római naptár bemutatásánál láttuk. Abban az időben általában nem jegyezték fel a születésnapokat. Ha feljegyezték volna a dátumot, az akkor sem mondana sokat, hiszen Caesar naptárreformja előtt a római naptár (amint láttuk) nagyon hibásan, és ma már aligha rekonstruálhatóan működött. Azt viszont feljegyezhették, ha egy közméltóságot betöltő családban a fiúgyermek éppen az őszi napéjegyenlőség, az AEQ nevezetes és fontos napján született, attól függetlenül, hogy az AEQ-nap a téves naptárban éppen milyen dátumra esett.

Ismert Augustus császár hiúsága.

Ezért számára csak a csillagászati értelemben

fontos AEQ-naphoz kapcsolódó

jelenségnek lehetett jelentősége

és szimbolikus jelentése.

Így, a fenti szimuláció ellenére is valószínű, hogy Augustus császár önmagának állított az Ara Pacis és az Obeliszk kapcsán szimbolikus emléket. Jogos tehát a feltételezés, hogy a Buchner-féle születésnapi funkció másképpen működött, nem pedig az eddig feltételezett, árnyékfunkció szerint, hanem a Naphoz és a napfényhez kapcsolódó jelenséget mutatott.

Sőt, miután a BC9 évben nem úgy működött,

ahogyan korábban vélték,

esetleg egy másik évben működött

különleges módon

az AEQ napján!?

Vizsgáljuk meg, hogy hova vezet a Horologium Augusti esetében a feltételezetten betoldott 220 év kihagyása a történelemből! Adjunk hozzá az BC9-hez (-8) 220 évet: az AD212 évbe jutunk, ez az obeliszk működésének általunk feltételezett új, első éve.

Amint már láttuk, AD212 körül a VEQ március 21-re esett. A március 21.-ére eső VEQ-nap viszont tipikusan szeptember 23-24.-re eső AEQ-nappal jár együtt.

Tekintsük meg, hogy mit mond a fenti VEQ/AEQ táblázatunk AD212 sora:

resttabla2.JPG

8.Táblázat Forrás

A 6. és 7. Táblázatban UT idő-értékek szerepelnek, a zónaidő Rómában ennél 1 órával több, a földrajzi hosszúság szerinti helyi középidő (local mean solar time = LMST) pedig csupán kereken 50 perccel több: 13:03. (LMST, lásd: HELP Rövidítések)

Megfigyelhető, hogy az AD212 körüli években az AEQ napja még 2 évente felváltva szept. 23.- illetve 24.-re esett. Ezt követően, AD216.-tól már domináns módon, tehát 4 évből legalább 3 évben szept. 23.-ára esett az AEQ.

Elfogadott történelmi tény,

hogy Augustus császár

szeptember 23.-24.-én,

két napon át (biduum) ünnepeltette a születésnapját.

Lehetséges, hogy ehhez az AEQ-nap fentiek

szerinti változásának ismerete is hozzájárult. 

Viszont talán nem a BC9 évben, hanem

inkább az AD212 évben,

illetve az azt követő években!