12 Összefoglaló TÁBLÁZAT

Hipotézisem és a fenti számításaim szemléltetéseként néhány említett időszámítást az Összefoglaló TÁBLÁZAT oszlopainak formájában mutatok be.

A táblázatos összefoglalás abból indul ki, hogy az időszámítás összezavarása AD725-ben történt, de történhetett bármelyik, AD725 körüli évben is. A táblázatot könnyű ennek megfelelően átalakítani.

tablo.JPG

Az AJ (Anno Jesu) oszlop Jézus valódi születési évétől számított éveket jelöli és Jézus valódi születési évét ebben az oszlopban az AJ1 évszám mutatja.

Exiguus 7 évvel későbbi (7 év tévedés) éveit az AJE oszlop tartalmazza.

(A rövidítéseket a HELP: Rövidítések posztban is összefoglaltuk)

A Kopt éra éveit az AC oszlop mutatja. Látható, hogy a Kopt Egyház alapítása 70 évvel Jézus születési éve után, AJ71-ben történt, de Exiguus évei szerint ez a 7 évvel kisebb AJE 64 évszámnak felel meg.

Az ADR „visszaszámolt mai i.sz.” oszlop azt mutatja, hogy az eltelt éveknek megfelelően melyik mai AD évre esnek az egyes történelmi események, ha kihagyjuk a 220 év betoldást. Pl. Jézus születési éve ebben az oszlopban AD214-re adódik ki.

A táblázat jobb szélén látható oszlop azt mutatja, hogy a mai, hipotézisem szerint összezavart AD időszámítás a következő időszakaszokból áll össze:

Exiguus AJE éveiből

(AJE oszlop Exiguus eredeti évéig, AD 505-ig);

a betoldott 220 fiktív történelmi évből tehát cca. az

AD505 - AD725

közötti évekből; és 

az AD725 utáni

évekből a mai időkig.