Forrás:  http://danielbenyaacovysrael.blogspot.com/2013/03

 Célszerű itt egy rövid "kitérőt" tenni a római hónapok számunkra nagyon szokatlan szerkezetének és logikájának áttekintése céljából. A kitérő csupán virtuális, mert valójában a következő, fontos állítások megértéséhez szükséges. 

A Foto forrása: https://crystalbastrology.com 

A római naptár (régi hagyományok alapján) csupán három, nevezetes referencia-napot rögzített minden hónapban: ezek a K (Kalendae, Calendae), NON (Nonae) és az EID (Eidus, Idus). (Lásd a naptár-fotón a lap elején).

A Kalendae az új hónap első napját, a hókezdet kihirdetésének a napját és a régi hold-naptárakban egyben a szabadszemmel már éppen látható újhold-sarló megjelenésének napját jelentette.  A Kalendae-t a papok minden hónap elején "kikiáltották", (mint régen nálunk a fontos bejelentendőket a "kisbíró"), bejelentették a hónap hosszát és felszólítottak a tartozások megfizetésére, stb. (A "calo" latin szó jelentése: kikiált, bejelent. A naptár fogalmára használt szó számos nyelvben  (a régies magyar Kalendárium, az angol Calendar, a német Kalender, stb.) ebből a latin szóból származik.)

Az ókorban, még a csillagászok is a szabad szemmel jól látható újhold-sarlót tekintették újholdnak, a Kalendae napjának, a mintegy 2 nappal korábban bekövetkező, de láthatatlan (sötét, megvilágítatlan) csillagászati újhold helyett. (A távcső még sokáig ismeretlen volt.)

Az Idus eredetileg a hónap közepét jelentette, amikorra a telihold esett. 

A később bevezetett Nonae pedig az Idustól inkluzíve visszafelé számolt 9., tehát a mai számolási módszerünkkel a 8. napot, azaz az első holdnegyedet, a növekvő félholdat jelentette. 

A napokat általában (néhány kivétellel) ezekhez a referencia napokhoz képest, de inkluzíve visszafelé számolva azonosították.

Tulajdonképpen az adott referencia-napig hátra lévő napokat számolták. 

A kép forrása:       https://www.universetoday.com

Például Augustus császár születésnapjának, szeptember 23. napjának a megnevezése:

október Kalendája előtti 9. nap, (ante diem IX. Kalendae Octobres) a 30 napos szeptember hóban. (október Kalendája előtti 8. nap a régi, 29 napos szeptember esetében.)

A holdnaptár változásai miatt már megszűnt a referencia-napok eredeti, csillagászati jelentése. Caesar viszont megtartotta a referencia-napok naptárszerkezettel kapcsolatos hagyományát is, többek között a Kalendae-nap hónap-kezdő nap értelmét.

Az új napév-naptár újholddal indítása különösen azért lehetett fontos, mert a szoláris naptárban a Kalendae-nak ezzel véglegesen megszűnt az újhold-szerepe.

A Kalendae nappal történő naptár-indítás viszont azt szimbolizálta, hogy a naptár-szerkezet és a hagyományos dátum-referencia-napok is megmaradtak.

Az új naptárban (a Saturnalia helyretétele mellett) fontosabb lehetett a téli napfordulót követő, január 1.-re eső első látható újhold is, mint a VEQ-nap dátumának beállítása.

Az újholdsarló csak a Meton ciklus (19 év) szerint haladó  években, a BC53, BC34, BC15, AD5, AD24, AD43, AD62 stb. volt látható január 1.-én, Rómából.

Forrás: https://www.zmescience.com

A Hilaria tavaszünneppel ellentétben, a régi római állami ünnepek sorában az egyik legjelentősebb ünnep a SATURNALIA, Saturnus isten ünnepe volt, amely december 17.-én kezdődött.

A Saturnalia eredetileg az őszi mezőgazdasági munkák befejezésének ünnepe volt.

A mezőgazdaság megteremtésének korára, az ősi „aranykorra” emlékeztek. Munkaszünet volt és hatalmas népünnepély, zene, tánc, evés-ivás. A családtagok, a barátok és a közeli ismerősök egymást kölcsönösen megajándékozták, akárcsak mi tesszük karácsonykor, csak ők néhány nappal korábban.

„Kifordított világot” játszottak; a rabszolgák urakká váltak, az urak kiszolgálták a rabszolgákat.

Saturnus isten több volt, mint az „aranykor” megteremtője, egyben az "idő égi ura" is volt, a görög mitológiák Kronosz istenének római megfelelője, Uranosz gyermeke, a titánok vezéralakja, és Jupiter, vagyis a görög Zeusz római megfelelőjének apja.

A Saturnalia néhány nappal megelőzte a téli napfordulót (winter solstice = WIS). Az ünneplés az idők során egyre hosszabb lett, a WIS napjáig eltartott. Így összefüggött a hagyományos római Nap-kultusszal is.

Forrás: http://blogbeaumonde.beaumondeorganics.com

Az emberek a Saturnalia napjaiban egyben legyőzték a téli sötétségből eredő félelmüket és bizakodva várták az „idő kerekének kőrbefordulását”, a téli napfordulót, amely meghozta számukra a Nap "újjászületését", a téli napfordulót követően egyre hosszabbá váló nappalokat.

A korábbi naptár hibáit az emberek a mindennapokban úgy élték meg, hogy a Sturnalia dátuma "ugrált" a naptárban és eltávolodott a jól megfigyelhető és a Saturnáliához szorosan kapcsolódó téli napfordulótól, sőt, néha magától a téli időszaktól is. (A téli napforduló többek között azért volt jól megfigyelhető, mert akkor volt a leghosszabb bármely adott irányban, pl. a délben az északi irányban mért árnyék.)

A rómaiak már a város alapítása óta Apollo néven imádták a "napistent". Ehhez mintaként szolgált a „sokoldalú” (csak részben napisten) ógörög Apollon (Zeus fia) és az etruszk Apulu is. 

Később saját fő-napistent teremtettek maguknak, "Sol" néven, aki a meghódított keleti területek napistenei, az ógörög Helios, a keleti (perzsa) Mithrasz és az egyiptomi Ré napistenek „egybegyúrt”, római megfelelőjének tekinthető.

A napisteneik tiszteletére templomokat építettek és ünnepségeket tartottak, de kiváltképpen a téli napfordulót, a Nap újjászületését tartották fontosnak.

A napkultusz Augustus császárral erősödött fel újra. Augustus a „Nap fia” volt, önmaga szimbólumának tekintette a Napot.

A Nap idővel egyre fontosabbá vált, ezért a Sol Invictus, a „Legyőzhetetlen Nap” ünnepét később, AD274-ben, hivatalosan is december 25.-ére (Mithras születésnapja) rögzítették.

A római Mithrasz napkultusz még a kereszténység hivatalos tolerálását (AD313, „Milánói ediktum”; I. Constantinus, Nagy Konstantin) is sok évvel túlélte és a misztériumvallás pl. Pannóniában is hóditott. Mithrasz szentélyt találtak pl. Savaria (Szombathely) és Aquincum romjai között.

A pontatlan és tévesen alkalmazott naptárak korában az ünnepek napokban mért távolsága fontossá vált, hiszen támpontként szolgált a következő ünnep napjának meghatározásához.

Vessük össze a régi római és az új Julián naptárban a Saturnalia első napja és a következő évi Hilaria napokban mért távolságát, a fenti, 1. Táblázat alapján! 

A régi római naptárban a decemberi hátra lévő napok száma 29-17=12. Ehhez adódnak a januári és a februári napok, amelyek összege 29+28, valamint a márciusi napok március 25. napjáig; ez összesen 12+29+28+25 = 94 nap.

Más, közvetett jelek is léteznek arra vonatkozóan, hogy a VEQ a Julián naptár első évében március 21.-ére eshetett, ám a naptárkutatók ezeket többnyire figyelmen kívül hagyták.

Az I. Niceai Zsinat (mai tudásunk szerint AD325) a VEQ dátumát, március 21-ére rögzítette a húsvét táblák kiszámításához. (Et később bemutatjuk.)

XIII. Gergely pápa  a VEQ-dátumát ugyancsak március 21-re állította be a Gergely-naptárban. (Később ezt is részletezzük.)

Mindkettő választhatta volna bármelyik közeli napot, de valamilyen okból mégis így döntöttek!

A latin "hilaria" szó öröm-ünnepet jelent. A szót a régi rómaiak számos kisebb vidám ünnepre alkalmazták.  Napjainkban pl. a Hilary, Hillary, Hilarie stb. női név-változatok őrzik a szót.

A tavasz beköszönte minden korban és helyen örömöt okozott az embereknek, általában megünnepelték. 

A rómaiak tavaszi népi ünnepének elnevezése is HILARIA volt. A Hilária régi kisázsiai-görög, mitológiai hagyományokra (Cybele istennő)  emlékezett. Részben pogány vallási, részben családi-baráti népünnepély volt, amelyet március 25.én ünnepeltek. Attól függetlenül március 25.-én ünnepelték, hogy a naptár elrontása miatt a VEQ általában másik napra esett, nem pedig (a mai visszaszámolás szerint) március 25.-ének megfelelő napra. Nyilvánvalóan valamikor korábban  március 25.-ére esett a VEQ is és ennek emlékét őrízte a dátum-hagyomány. (hasonlóan, mint ahogyan a "nagy októberi forradalmat" november 7.-én ünnepelték.) A HILARIA ünnepe Caesar naptárreformja után is március 25.-én maradt. A rómaiak szemében a HILARIA kapcsán már a kitavaszodás volt fontos, már nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget magának a tavaszi napéjegyenlőségnek, tehát a VEQ tényleges naptári napjának. 

Caesar egyben főpap, Pontifex Maximus is volt, tehát római felfogás szerint az „idő földi ura”. Nyilvánvalóan voltak elvárásai az új naptárra vonatkozóan. Caesar az új naptár bevezetésekor, elsősorban politikai okokból, természetesen törekedett a legfontosabb római hagyományok tiszteletben tartására és megőrzésére. Naptárreformjában azonban a tavaszi napéjegyenlőség környékén megünnepelt Hilaria nem kapott szerepet, hiszen a Hiláriát már korábban sem emelték be a számos hivatalos állami ünnep hosszú sorába. 

Caesar főleg hagyománytiszteletből megőrizte a már 31 napos hónapok (Martius, Maius, Quintilis és October) valamint a normál években 28 napos Februarius hosszát. A reform előtt 29 napos Aprilis, Ionius, September és November hosszát 30 napra, a Ianuarius, Sextilis és a December hosszát pedig 31 napra kellett növelnie.

A hónapok hossza azóta is változatlan a naptárunkban.

1. Táblázat 

Caesar tiszteletére, a Quintilis elnevezése Iulius (BC44-től), majd  Augustus császár tiszteletére a Sextilis elnevezése Augustus lett (BC8-tól).

Korábban széles körben elterjedt az a spekuláció, hogy a hónapok mai hossza Augustus császár beavatkozása következtében alakult ki. Sacrobosco (13. század) elmélete alapján évszázadokon át úgy vélték, hogy Augustus császár a február hónapot 1 nappal rövidebbre vette, és csupán ezzel az 1 nappal vált 31 napossá az augusztus hónap.

Ezt a korábbi nézetet, főleg Macrobius (5. század) írásai alapján mára már megcáfolták.

Más naptár-szakértők arról írnak, hogy az új naptárban a VEQ március 24.-re, 23.-ra vagy 22.-re került. (Erről pl. Hunnivári elméletében részletesen olvashatunk).

Nézetem szerint csupán azért  gondoljuk azt, hogy a VEQ időpontja Caesar számára fontos volt, mert számunkra ma, sőt már nagyon régóta fontos. Nevezetesen, a VEQ dátuma a zsidó-keresztény kultúrkörben (amint már láttuk) pl. a húsvét dátumának kiszámításához szükséges.

Caesar naptárreformjának időszakában az egyiptomi polgári naptár a többségi szakvélemény szerint már 2300 éve (II. Pepi; VI. dinasztia óta), néhány más vélemény szerint pedig már mintegy 5000 éve, 12*30+5=365 napos, fix szoláris naptár volt.  Ebben a naptárban pl. az egyiptomiak számára fontos tavaszpont (VEQ) vagy bármely más csillagászati időpont kereken 4 évente egy napot előre sietett, amíg az egész évet körbe nem járta.

Ugyanakkor az egyiptomi pap-csillagászok naptára 3 éven át 360+5 majd a negyedik évben 360+6 napos volt. Ez a naptár sokkal pontosabb volt, ezért ez szolgált Caesar számára mintaként a Julian naptárhoz. Az egyiptomi papok naptára és a Julián naptár azonos pontosságúak, éveik átlagos hossza 365,25 nap.

A két egyiptomi naptár 1461 polgári és 1460 papi év (Szóthisz-ciklus, összesen 533265 nap) elteltével „összetalálkozott egymással”, amit hatalmas állami ünnep övezett. 

Kiszámítható, stabil (fix) jellegük miatt a két egyiptomi és a Julian naptár, (kivéve a Julián naptár első 52 évét, a bizonytalan szökőévek időszakát), jól átszámíthatók egymásba. Egyszerű de következetes szabályainak köszönhetően a Julián naptár formálisan jól visszaszámítható még a BC45 előtti évszázadokra is.

Mivel a holdhónap jó közelítéssel 29,5 nap hosszú, a korai római holdnaptár legrégibb változatában, amely az államalapítás előtti időkig nyúlik vissza, a hónapok hossza feltehetően 29-30 nap volt, váltakozva.

Cézár uralkodása előtt, az évszázadok során, a régi római holdnaptár többszöri, mély átalakuláson ment keresztül. Már Romulus vagy Numa Pompilius megnövelte a hónapok hosszát. Az év márciussal kezdődött és mindössze 10 hónap kapott nevet vagy sorszámot. Létrejött a 304 napos holdnaptár, amelyben 4 nevesített (Martius, Aprilis, Maius, Iunius) és 6 sorszámozott; (5.-Quintilis; 6.-Sextilis; 7.-September; 8.-October; 9.-November, 10.-December) hónap volt. Ez a 10 hónap azonban nem tett ki egy napévet, ezért a téli tétlenség időszakára betoldottak egy kéthónapnyi névtelen időszakot.

Később a Ianuarius és a Februarius neveket adták ennek a téli betoldásnak; a naptár így átalakult 12 hónaposra. A naptári év normál években mindössze 354 napos lett volna, de ezt babonás hiedelmek miatt 355 napra módosították. Ehhez megváltoztatták a hónapok hosszát. A 12 hónapból a négy 31 napos és a hét 29 napos hónapot a februárt 28 napos hossza egészítette ki 355 napra. A 355 napos köztársasági naptár szerkezetét a következő fejezetben mutatjuk meg.

Időközben, a BC153. évben az év első napját áthelyezték január 1-jére, amikor is az új tisztviselők hivatalba léptek.  

Mindez nem lett volna elegendő az átalakított naptár napévnek megfelelő működéséhez. Ezért kétévente, felváltva 22 vagy 23 „toldaléknapot” (intercalatio) iktattak be a normál években 28 napos február 23. és 24.  napja közé.

A négyéves ciklusok időtartama ezért 355+377+355+378 = 1465 nap hosszúságú lett

Ez által azonban az évek túl hosszúvá, átlagosan 1465/4 = 366,25 nap hosszúvá váltak.

A csillagászati jelenségek pl. a tavaszi és őszi napéjegyenlőség naptári napja, továbbra is „ugrált” a naptárban, továbbá évente átlagosan 1 napot „hátrált” is a dátumuk a naptárban.

A változások részletei még ennél is bonyolultabbak voltak, az ismert vélemények és adatok áttanulmányozhatók a neten.

A helyzetet súlyosbította az a tény, hogy a naptárt felügyelő papok nem tartották be a csillagászati naptár-szabályokat. A kétévente szükséges 22 vagy 23 toldaléknapot rendszertelenül alkalmazták.

Julius Caesar korára a Római Köztárság naptára olyannyira „elromlott”, hogy Caesar kénytelen volt BC46-ban, az esedékes 23 napon felül, további 67 napot betoldani.

Ez által az „utolsó zűrzavaros év” (annus confusionis ultimus), BC46 hossza 445 nap lett.

Gaius Julius Caesar (BC100 - BC44) naptárreformjának kezdőéve csupán 45 évvel előzte meg AD1-et. Azért érdemes Caesar naptárreformjának körülményeit elemezni, mert az új naptár precíz csillagászati alapokon jött létre és ennek megfelelően kiállta az idők próbáját.

Ámbár a Julián naptár bevezetése után még évszázadokkal sem létezett a mai értelemben vett évszám-jelölés a naptárban, de a Julián naptár egyszerű szerkezetének köszönhetően, csillagászati módszerekkel, az évszámok, sőt a napok és az órák is könnyen és jó pontossággal visszaszámíthatók a régmúltra.

A történészek és a naptárszakértők döntő többsége ma elfogadja, hogy Julius Caesar BC45 január 1.-től kezdődően vezette be az ógörög származású, alexandriai csillagász, Szoszigenész (Sosigenes) javaslatai szerint, egyiptomi minta alapján megalkotott új, a napévnek megfelelő szoláris naptárát. 

Julius Caesar naptárreformjához kapcsolódóan az a nézet a legelterjedtebb, hogy BC45 után tévesen, nevezetesen 4 helyett 3-évenként alkalmazták a szökőéveket. (Caesart BC44 márciusának idusán Brutus meggyilkolta.)

A tévedés (számomra nehezen elfogadható módon) túlságosan sokáig, 36 éven át tartott. Kilenc helyett 12 szökőévet toldottak be, ezért Augustus császár a BC9 évet követően helyreállította a naptárt, kihagyott 3 szökőévet. A tévedést néhányan azzal magyarázzák, hogy a szökőévek ciklusát "inkluzíve" számolták. Akkor talán a mai módon számoltak, amikor meghatározták és kihirdették az új naptár szökőéveinek ciklus-idejét? Alig hihető. A rekonstrukció miatt a naptár csupán az AD8 évtől kezdve működött ismét helyesen, az eredeti tervnek megfelelően. (Egyes naptár-szakértők számítása szerint már AD4-től helyreállt a Julián naptár.)

A fenti, téves szökőév alkalmazást egyetlen korai utalás és egy későbbi visszaemlékezés (Solinus, 3. és Macrobius, 5. század) írja le; ugyanakkor legalább kilenc, egymásnak ellentmondó elmélet létezik a szökőévek „lehetséges” alkalmazására..

A legújabb kutatások értelmében ismert viszont, hogy Augustus császár már BC24-ben (vagy esetleg csak 1-2 évvel BC24 után) a Julián naptár szerinti 4 éves szökőév-ciklust vezetett be Alexandriában.

Véleményem szerint, ha Augustus már BC24-ben tudta, hogy a 3-évenkénti, római szökőév-alkalmazás téves, akkor (annak ellenére, hogy akkor még nem ő volt az „idő ura”, a pontifex maximus) császárként Rómában sem várt volna  BC9-ig a tévedés kijavításának megkezdésével. Ha pedig BC24-ben még nem tudta volna, hogy téves a szökőév, akkor Alexandriában is a téves, 3 évenkénti szöktetést vezette volna be.

Az Egyiptomban helyesen elrendelt és alkalmazott szökőév-rendszer arra is utalhat, hogy Rómában sem rontották el a naptárt 36 éven át. Esetleg téves a szökőévek 3 évenkénti alkalmazásáról szóló, sokkal későbbi visszaemlékezés, ez azonban hipotézisünk szempontjából nem perdöntő.

Ugyanakkor az is látszik, hogy a Gergely dilemma nem 3 napról, hanem 6 napról szólna, ha valóban lett volna szökőév-tévedés, de azt Augusztus császár nem korrigálta volna. 

Ehhez kapcsolódóan jegyzem meg a következőt. Sokáig több naptárkutató feltételezte, hogy XIII. Gergely pápának azért kellett csupán 10 napot kihagynia 13 nap helyett a naptárreformja bevezetésekor, mert korábban, az I. Niceai zsinat (AD325) már kihagyott 3 napot a Julián naptárból. A Niceai zsinat általi 3 nap kihagyást ma már a legtöbb kutató elveti, mert nincs rá semmiféle bizonyíték. Napok kihagyásról vagy kihagyott szökőévekről sem az I. Niceai zsinat évében, sem pedig az azt követő évtizedek során nincs forrásunk.

Az összes forrás, amelyet ismerek, azt állítja, hogy Augustus császár minden eltelt napot figyelembe véve, teljes mértékben helyreállította a Julian naptárt. Tehát AD8-ig terjedően, összességében egyetlen napo t sem töröltek, sem nem adtak hozzá. Következésképpen az, hogy mikor és hogyan alkalmazták a szökőéveket BC8-ig, az csupán abban az esetben lényeges, ha egy adott dátumot keresünk ebben az 52 éves időszakban. (BC45-AD8)